Külföld
Az Agrárminisztérium lógondozáshoz szükséges eszközökkel segíti a kárpátaljai Syvka lovardát
Az Agrárminisztérium, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lógondozáshoz szükséges eszközökkel segíti a háborúban sérült, traumát szenvedett lovakat befogadó kárpátaljai Syvka lovardát – jelentette ki Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovasprogram megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

A miniszteri biztos elmondta, hogy az Ukrajnában dúló háború a lovakat sem kíméli. Az Ungvár melletti „Malyatko” Gyermekszanatórium Syvka Lovas Sportklubjának vezetője, Okszana Hlobesz több mint tíz, háborús övezetből menekített ló ellátásának tárgyi feltételeihez kért segítséget.
A lovak Kijev és Harkiv környékéről érkeztek, sok esetben hetekig szabadon éltek és sebesüléseket is szereztek.
Dallos Gyula szerint az igényeknek megfelelően állították össze az adományt, amely nagyban megkönnyíti majd az intézmény működését. Hozzátette: az adományok között olyan eszközök találhatóak – többek között önitató, nyeregtartó, kötőfék -, amelyek a menekített lovak számára biztosítani tudják a felelős állattartás igényeinek megfelelő jólétet.
Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója az átadáskor kiemelte, hogy
a lipicai lovainkat a többi magyar fajta mellett számtalan alkalommal kellett a háborús veszély elől menekíteni a történelem során, így még inkább kötelességünk segíteni a bajbajutott állatokon.
Hozzátette: az intézmény vezetőségével és a helyi igényekkel megismerkedve dolgoznak majd a további együttműködési lehetőségeken is.
Forrás: AM Sajtó