Agrárgazdasági Hírportál

Precíziós gazdálkodás

Az év magyar mezőgépe 2021

Idén a Bábolnai Gazdanapok nyitónapján ünnepélyes keretek között, immár kilencedik alkalommal adták át „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat. Ezt a kitüntetést a hazai mezőgazdaságigép gyártók termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére, az innovációs tevékenységük ösztönzésére, valamint a korszerű magyar gyártmányok iránti vevői bizalom növelése céljából alapította 2012-ben a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya, és a mezőgazdasági szaklapokat kiadó Magyar Mezőgazdaság Kft.

Közzétéve:

NorAn N-MAX 2 az év magyar mezőgépe 2021 - agrár24
Cikk megosztása:

A növénytáplálás új hazai eszköze

A szakmai zsűri munkájában az egyetemek, a gyakorlati élet és a szaksajtó ismert képviselői közül dr. Hajdú József c. egyetemi docens, dr. Kelemen Zsolt szakértő, dr. Bense László, a MATE Műszaki Intézet docense, Hatala László és Farkas Imre szakírók, Antos Gábor, a GTE Mezőgépipari Szakosztály társelnöke, és dr. Jóri J. István, a BME professzor emeritusa, úgy is, mint a zsűri elnöke vett részt.

A pártatlan szakemberek a Bábolnai Gazdanapokon kiállító hazai mezőgépgyártók legújabb fejlesztéseit tekintették meg. A 17 vállalkozás ugyan az eddiginél kevesebb újdonságot vonultatott fel, de néhány korábbi termék továbbfejlesztett változata mellett a bírálóbizottság mégis találkozott igazi innovációt magán hordozó gyártmányokkal is. Az értékelés során a zsűri három gyártó új termékei közül az alapítólevélben felsorolt szakmai szempontok alapján választotta ki a legjobbnak ítélt konstrukciót. Harmadik helyre sorolták kaposvári Kapos Atlas Kft. KSV-49 típusjelű, hidraulikusan összecsukható, nagyméretű silómarkoló villáját. Második lett az abonyi Komáromi Gép Kft. KG-6000 típusú, 6 méter munkaszélességű, hidraulikusan csukható szárzúzója.

„Az év magyar mezőgépe 2021” elismerést pedig a tiszakécskei NorAn Technologies vállalkozás N-MAX típusjelzésű, folyékony műtrágya-injektálója érdemelte ki. A 6, 8 vagy 12 soros kivitelben készülő függesztett, robusztus berendezés alapkivitelben egyebek között fix vagy csukható vázkerettel, mélységtartó kerekekkel, rugózott csoroszlyákkal rendelkezik. A gerendely szabad magassága 85 cm, műanyagtartályának térfogata 1100 liter, az állítható dózistartománya 100-400 l/ha, tabletvezérlésű menetarányos kijuttatással. A 6-soros változat területteljesítménye kapásnövények (kukorica, napraforgó) esetében akár 5 ha/h is lehet. A gép a folyékony műtrágya differenciált kijuttatására is alkalmas.

Az értékes díjat, és a vele járó díszoklevelet Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára, és dr. Kerényi György a GTE Mezőgépipari Szakosztályának elnöke adta át Sütő Kovács Andreának, a gyártó cég marketingvezetőjének.

Antos Gábor

 

Cikk megosztása: