Hírek az agrárgazdaságról

Rendezvény

Az OMÉK a magyar gazdák ünnepe

Tizennégyezer-ötszáz négyzetméteren, közel ötszáz kiállító részvételével nyitotta meg kapuit a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amelyet 2021. október 7-10. között rendeznek az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként a HUNGEXPO területén, az E és B pavilonokban, valamint a közöttük kialakított Őshonos Udvaron.

Közzétéve:

Cikk megosztása:

A kétévente megrendezendő esemény a hazai agrárium és élelmiszeripar legjelentősebb regionális eseménye. Az első, 1829-ben életre hívott állatbemutató megálmodója Széchenyi István, egyszer úgy fogalmazott: „a termékeny föld teszi gazdaggá a nemzetet”. Idén is ennek a szellemi örökségnek a birtokában szervezték meg a 80. OMÉK-ot, amely a múltból táplálkozik, és a jövőbe mutat. Küldetése, hogy tradicionális értékeink megőrzése és felmutatása mellett hirdesse a 21. századi mezőgazdaság vívmányait.

OMÉK megnyitó

OMÉK megnyitó

Az OMÉK-ot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény mindig a magyar gazdák ünnepe volt. Az idei kiállítás és vásár azonban rendhagyó, hiszen most az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás” részeként valósul meg. A világkiállítás lenyűgöző programkínálatában megjelenik az ősi hagyományaink felelevenítése, a természet iránti szenvedély és a vadászati-, vadvédelmi kultúránk változatossága. A környezet- és természetvédelem, az erdő- és vadgazdálkodás, az élelmiszer-előállítás, illetve a gasztronómia szervesen összekapcsolódó területek. Ezért különösen nagy öröm, hogy ez a sokszínűség összpontosulhat a Hungexpo területén és az OMÉK idén a vadászati világkiállítással együtt jelenhet meg, amely tovább erősíti az ágazatok közötti összhangot.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond

Nagy István agrárminiszter beszédet mond

A miniszter felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb kihívására, a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontok közötti egyensúly megteremtésének szükségességére. Az egyik legzöldebb gazdasági ágazat a mezőgazdaság. Nem büntetni, hanem ösztönözni kell a mezőgazdasági termelőt egy még fenntarthatóbb termelés elérésében. Egy ilyen kiállításnak a jövőbe vezető utakat is meg kell mutatnia. A megújuló vidék, megújuló agrárium program a vidék gazdaságának új lábra állítását jelenti. Önmagában az idén meghirdetett pályázatokon már több mint 1000 milliárd forint került lekötésre, ami óriási előrelépési lehetőséget jelent. A vidék gazdaságának erősítése pedig egész Magyarország megerősítését jelenti.

Az OMÉK a magyar gazdák ünnepe

Nagy István az OMÉK kiállítóit meglátogatta

Nagy István az OMÉK kiállítóit meglátogatta

Nagy István bejelentette, hogy 2021. október 18-án megindul az agrártámogatások emelt összegű előlegfizetése. Az uniós szabályok adta legkorábbi időponttól kezdve a gazdálkodók számára a közvetlen támogatások esetében a decemberben fizethető részfizetésekkel együtt legalább 260 milliárd forint, a terület- és állatlétszám után fizetett vidékfejlesztési támogatásoknál pedig több mint 46 milliárd forint kifizetését tervezik az idei évben a Magyar Államkincstáron keresztül. Az előlegfizetéssel fő céljuk, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez, biztosítsa a termelők pénzügyi stabilitását és likviditását. Ez szintén egy komoly hozzájárulás Magyarország Kormányának azon célkitűzéséhez, hogy megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségeket.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében elmondta, hogy az agrárium sikerességéhez a tudás és a munka mellett a gazdák szíve és a lelke is kell. Most zajlik a közös agrárpolitika reformja, megkezdődött a 7 éves költségvetési ciklus. Szükséges, hogy a klímaváltozás figyelembevételével a legkorszerűbb tudást és technológiát alkalmazni, így lehetünk a legsikeresebbek.  Az OMÉK tökéletes alkalom arra, hogy megismerjük azt a tudást, képességet, amelyeket a szakértőink adnak át nekünk.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke

Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy csak a mai napon 20 ezren látogattak el a kiállításra. Így a központi helyszínen, a Hungexpo területén, eddig 300 ezernél is többen látták már a kiállítást, a teljes rendezvényen, 530 különböző helyszínen pedig, eddig összesen 1 millió húszezer látogató volt részese az eseménysorozatnak. A magyar föld legjava” és az Egy a Természettel” szlogenek szorosan összefüggenek egymással: a vidéki, vagyis a valódi élet minőségét helyezi újra a középpontba az európai urbanizációs folyamattal szemben, a vidék értékeit és szépségeit mutatják be a társrendezvények.

Kovács Zoltán miniszteri biztos

Kovács Zoltán miniszteri biztos

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy nem véletlenül vívta ki az OMÉK az ismertséget, miközben őrzi a hagyományokat, de a jövőbe vezető utakat is megmutatja. A hazai agrárium kiválóan teljesít, amire a koronavírus is ráerősített. A jövőt illetően kiemelte, hogy a feldolgozóipar erősítése fontos az élelmiszeripar sikerességéhez, amihez a Vidékfejlesztési Program hozzájárul. Ennek elősegítése érdekében meg kell győzni a fogyasztókat, hogy magyar termékeket válasszanak, a kereskedelem szereplőit pedig a magyar termékkínálat szélesítésére, melyre főként az online térben van kitörési pont.

Győrffy Balázs

Győrffy Balázs, a NAK elnöke

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az OMÉK szervezőjeként elmondta, az OMÉK és az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás is a természetet szerető és értő emberek rendezvénye, így a két kiállítás együtt egy még tágabb spektrumot tud adni mindabból a minket körülvevő világból, amit fontos értékelnünk és megőriznünk a jövő generációi számára. Az elmúlt két év legfontosabb tanulsága a magyar vidék és a magyar agrártársadalom helytállása volt. Ha az elmúlt évtizedet vizsgáljuk, akkor a magyar vidék és agrárium dinamikusan tudott fejlődni. Hozzátette: „Hitünk az, hogy az OMÉK idővel a regionális bástyája tud lenni az exportfejlesztésnek, ahova sokan ellátogatnak különböző országokból és meg tudjuk magunkat mutatni a nagyvilágnak.”

Ondré Péter

Ondré Péter ügyvezető

A megnyitót a díjak átadásával zárták le, tizenhárom díjat és három oklevelet nyújtottak át.

A díjazottak listája:

  • Miniszteri nagydíj Gallicoop Zrt – Gallio Termékcsalád
  • Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban díj Panyolai Silvorius gyógynövény likőr szilvaágyon érlelt termékével a Panyolai Szilvórium Zrt.
  • Hagyomány és Innováció az Agrárgazdaságban Díj keretében Oklevelet kapott Panyolai Szilvórium Zrt.
  • Élelmiszeripari Nagydíj – I. helyezett Nativus Sous Vide Dámszarvas comb
  • Élelmiszeripari Nagydíj – II. helyezett Baker Street Kft – FreeScuits gluténmentes kekszcsalád
  • Élelmiszeripari Nagydíj – III. helyezett Nádudvari Vajkrém
  • Élelmiszerpazarlás megelőzéséért Díj – Élelmiszer-előállítás VIRESOL Kft.
  • Élelmiszerpazarlás megelőzéséért Díj – Élelmiszer-kereskedelem Munch Europe Kft.
  • Termelői Összefogásért Díj Gazda-Tej Értékesítési Szövetkezet – Ván Jenő elnök
  • Termelői Összefogásért Díj keretében Oklevelet kapott Alföldi Sertés Szövetkezet – Marczin Zsolt ügyvezető
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Növénytermesztés KITE Zrt.
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Növénytermesztés kategóriában Oklevelet kapott Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Állattenyésztés Bábolna TETRA Kft. és az általuk nemesített, klimatikus változásokhoz adaptált tyúk genotípusok
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Állattenyésztés kategóriában Oklevelet kapott Bábolna Nemzeti Ménesbirtok
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Kertészet Nemeskert Kft.
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Kertészet kategóriában Oklevelet kapott Gyöngyösi és Társai Kft.
  • Mezőgazdasági Nagydíj – Fiatal agrárszakember Bakó Dániel szentesi fiatal gazda
  • Gasztro FolkTrend díj Hollóköves Bisztró Hollókő

Forrás: AM, AMC Sajtó

Cikk megosztása: