Cél az ágazati szereplők jövedelmezőségének gyors növelése

– Elnök úr, milyen célkitűzésekkel vállalta el az új ciklust, ami egyáltalán nem néz ki könnyűnek?

Dr. Németh István

– Kétségtelen tény, hogy nehéz időszak előtt állunk. A halászatban továbbra is sok megoldatlan feladat vár ránk, de az elmúlt négy év eredményeire büszkék lehetünk. Egy alapvető helyzeten azonban csak nehezen tudunk változtatni, ez pedig nem más, mint az ágazat jövedelemtermelő képessége, amely jelenleg még nagyon alacsony. Azt gondolom, hogy az ágazat minden szereplőjének sokat kell tenni atekintetben, hogy legalább közelítsen a jövedelmezőségi szintjük a mezőgazdaság egyéb tevékenységéhez, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy a halászatban jelenleg 2,7-4 százalék közötti jövedelemszintünk közelítsen a 12 százalékhoz, amely az agrárium többi ágazataiban, növénytermesztés, állattenyésztés, ma már valóság. Az érdekvédelmi szervezetünk fő célkitűzése az, hogy olyan közgazdasági környezetet teremtsünk a hazai akvakultúrában, ami növeli a termelési kedvet, megteremti a termelési biztonságát, és megszünteti a fogyasztás ciklikusságát. Ez utóbbival kapcsolatban arra gondolok, hogy ne csak karácsonykor, húsvétkor, hanem az év minden szakában kiegyenlítetten magas legyen a hal iránti kereslet. Az ellátást mi, termelők biztosítani tudjuk.

– Egy kis kitekintést tegyünk meg: milyen állapotban van jelenleg a hazai akvakultúra ágazat, vagyis a halászat?

– Ami az elmúlt négy évet illeti, néhány nagyobb gazdaságban megvalósultak a fejlesztések, a tavak rekonstrukciói, de új gépek, szállító eszközök beszerzése, új teleltető, termelő tavak létrehozása, feldolgozók építése is növelte az ágazat teljesítőképességét. Országosan azonban nem ilyen rózsás a kép, mert a kisebb termelők kevés fejlesztést tudtak végrehajtani, részint a pályázati rendszer bonyolultsága, részint a saját, önerő hiánya miatt. Az ágazat olyan helyzetben van, hogy nagyon is ráfér, hogy megkapjuk az ökológiai értékmegőrzés fenntartásához való hozzájárulást. Ha lesz ilyen forrás, akkor a kisebb tógazdaságban is jut pénz a fejlesztésekre. A fejlesztésekre pedig mindenütt nagy szükség van, különösen a kisgazdaságokban. Az új technológiák, az egyetemek innovációinak eredményei széles körben, a gyakorlatban kell elterjedniük, mert jelenleg sok kis gazdaságban szinte középkori módszerekkel dolgoznak. Árnyalja a képet, hogy néhány nagygazdaság folyamatosan tud fejleszteni, hiszen MAHOP, GINOP pályázatokon vesznek részt, azonban ez csak az ágazati szereplők 15-25 százalékát jelenti. Ahol nincs fejlesztés, ott a termelő tavak műszaki állapota sok kívánni valót hagy maga után, különösen a dunántúli, völgyzáró gátas tavaknál, ahol a tavak felteltek iszappal.

Ezek kotrásához, a tavak térfogatának a növeléséhez pályázati pénzekre van szükség, mivel ezek a munkálatok az elmúlt időszakban zömmel elmaradtak. A bevezető, és lecsapoló árkok karbantartásának hiánya miatt évről-évre kevesebb víz jut a völgyzáró gátas rendszerekbe, ezért pénzügyi forrásokat kell biztosítani elsősorban a telelőtavak vízének a visszaforgatására. Tény ugyanis, hogy a haltermelésre is évről-évre csökken a rendelkezésre álló vízmennyiség a dunántúli tógazdaságoknál. Összességében azt kell mondanom, hogy országosan a tavak műszaki állapota gyenge, és nagyon komoly műszaki beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi termelő területet meg tudjuk őrizni.

– A klímaváltozás mennyiben befolyásolja a tógazdálkodás jövőképének alakítását?

– A tógazdálkodás jövőképe ellentmondásos. Folyamatosan nő a piac, egyre több édesvízi halra van szükség Magyarországon, és Európában is, ami ösztönzi az akvakultúra termelés növelését. Azonban a már említett műszaki állapotok, az elöregedett szakembergárda, az innováció gyakorlati bevezetésének részleges hiánya miatt a termelés jelentős növelése aligha megoldható. Éppen ezért fontos a piaci növekedés, és a termelés növelés harmóniájának a megteremtése az előttünk álló négy évben. Azért, hogy ki tudjuk elégíteni a folyamatosan növekvő piaci igényeket. Ehhez pedig nagy szüksége van az ágazatnak az ökológiai szolgáltatásokból adódó költségek hozzájárulására, és az olyan árrendszer kialakítására, amelynek révén a ráfordítások megtérülnek, és a fejlesztésekhez szükséges önerő is rendelkezésre állhat. A halastavak multifunkcionális szerepet töltenek be a környezetükben, a biodiverzitás fenntartásától, a jóléti, rekreációs szerepen, a túrizmuson, a mikroklíma javításán át, egészen a haltermelésig terjed a szerepvállalás. A környezetvédelmi szolgáltatások költségeit mind a haltermelők fizetik, amelyek nem kis összegeket emésztenek fel, ezért is kérjük a költségekhez való hozzájárulást. Itt kell elmondanom, hogy rövidesen elkerülhetetlen lesz a haltermékek árának tartós emelése, és az innovatív eredmények gyakorlati alkalmazása.

– Mennyire szükségszerű az intenzív haltermelési rendszerek fejlesztése?

– Az intenzív rendszerekben kiszámítható halmennyiség termelhető meg, és ha nincsenek havária helyzetek a piacon, mint amilyen a Covid járvány idején, akkor jobban tervezhető a piac ellátása, mint a tógazdaságoknál. Az intenzív rendszereket nem érik a természeti károk, mint a belvíz, az árvíz, a halfogyasztó védett állatok, a biodiverzitás fenn-, illetve eltartása. Az intenzív rendszerekben esetlegesen egészségügyi problémák adódhatnak, ezzel szemben az extenzív tógazdaságoknál sokkal nagyobb a termelési kockázat, és az időjárásnak, a halfogyasztó állatoknak való kitettség. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy az intenzív rendszerekre nagy szükség van, mert ott azokat a halfajokat termelik, amelyeket jövedelmezően lehet előállítani. Ilyen halfajok az afrikai harcsa (ennek termelésében Európában is élen járunk), a pisztráng, a tokfélék, de már a lazac termelésével is szeretnék bővítik a kört, amelynek eredményéről még nem tudunk számot adni.

– Ön is többször említette az innováció fontosságát. Hogyan ítéli meg az ágazat kutatás-fejlesztési tevékenységét?

– Az elmúlt programozási időszakban komoly források jutottak kutatás-fejlesztésre, innovációra. Amivel adósok a termelőknek a kutatók – akik bár sokat segítettek – hogy az innovációk eredményeinek gyakorlatba történő átültetéséhez a kutatók további segítségére is szükségünk van. Jó példákkal persze, már szolgálhatunk, ilyen például a szürke harcsa, a csuka bizonyos korig tápon történő nevelése, és süllőivadékot is elő tudunk állítani az intenzív rendszerekben. Azt szeretnénk elérni, hogy a kutatók és a termelők kapcsolata még szorosabbá váljon, hogy még több gyakorlati problémára kapjunk választ. A koi herpeszvírus elleni védekezés kidolgozására például nagy szükségünk van. Remélem, hogy az új támogatási ciklusban (ez a MAHOP+ program, amiben még nincs megállapodás Brüsszellel a tekintetben, hogy a forrásokat hogyan osszuk el) az előző ciklusénál több innovatív gyakorlati eredményt tudunk majd felmutatni. Az a kutatási eredmény ér valamit, ami a gyakorlatban pénzre váltható, mert ez viszi előbbre az ágazatot. Olyan kutatásokat kell támogatni, amelyek mind a természetes vizeken, mind a tógazdaságokban, intenzív telepeken elősegíti a halállományok gyorsabb, hatékonyabb növekedését, a gazdaságok jövedelmezőségi szintjének javítását. Fontos, hogy a természetes vizeken is történjenek fejlesztések, hiszen a horgászoknak érdekük, hogy a természetes halszaporodáshoz az ívó helyek kialakítása, a holtágak, partszakaszok rendbetétele megtörténjen.

– Ha jól tudom, a MAHOP+ program keretében is 16,5 milliárd forint forrás áll majd az ágazat rendelkezésére. A szakmaközi szervezet azonban lobbizik azért, hogy a kormány által, 7 évre meghirdetett 4265 milliárd forintos nemzeti támogatási forrásból a halászati ágazat – amely kimaradt a támogatottak névsorából – 8-10 milliárd forintot kapjon. Hol tartanak a tárgyalások?

– Azt szeretnénk elérni, hogy a MAHOP+ forrása mellé kapnánk az Ön által is említett összeget, amelyből a kormány elsősorban az ökológiai szolgáltatások ellátásához járulna hozzá. A MA-HAL és a MOHOSZ vezetői együtt lobbizunk a forrás megszerzéséért, egyelőre még nem zárultak le a tárgyalások.

– Milyen kitörési pontokat fogalmazhatunk meg az ágazat szereplői számára?

– Az elsődleges kitörési pontként a termelés növelését mondanám, mert nincs az a mennyiségű édesvízi hal, amit ne tudnánk az európai piacon eladni, legyen az ponty, más növényevő, és ragadozó hal. Ezt követően a minőségi hal előállítására helyezem a hangsúlyt, olyan minőségű halat kell termelni, ami ízletes, nem zsíros, jó húskonzisztenciájú. Fontosnak tartom a helyi értékesítés megszervezését, a rövid ellátási lánc kialakítását, fenntartását, erősítését, mert ezzel az ágazat ökológiai lábnyomát sem növeljük, mint mondjuk az importból bejövő hallal. A természeti erőforrások felhasználását is javítani kell, mert az országba befolyó vizekből keveset hasznosítunk idehaza. Érdemes új tógazdaságokat létrehozni, így Csehországhoz, Lengyelországhoz hasonlóan halászati nagyhatalommá válhatunk Európában. Szokták a feldolgozás fejlesztését is kitörési pontként említeni. Ezt azért nem teszem, mert lassan több lesz a feldolgozói kapacitás az országban, mint amennyi hallal folyamatosan, egész évben el tudjuk látni őket. A feldolgozói kapacitást a termelés volumenéhez kell igazítani, persze, a feldolgozás színvonalát emelni kell.

– Szükség van-e más halfajok termelésbe vonására?

– A horgászok joggal szeretnék, hogy a természetes vizeket ne csak ponttyal, hanem keszegfélékkel, ragadozó halakkal, csukával, süllővel, harcsával, compóval, aranykárásszal, őshonos magyar halfajokkal népesítsék. Új halfaj termelésbe vonása azonban nem egy-két évet, hanem egy-két évtizedet is igényel, mert kidolgozott technológiák a jelenlegi halfajoknál állnak rendelkezésre. Az új technológiák kidolgozását már elkezdtük, de szükség van a tapasztalatok összegzésére. A kutatás-fejlesztésnek az innovatív megoldások, eljárások kidolgozásában is van feladata arra vonatkozóan, hogy ezeket a halfajokat mono-, vagy polikultúrában, mekkora méretű tavakban, milyen népesítési sűrűséggel, milyen tápokkal, gazdasági takarmányokkal érdemes jövedelmezően előállítani. S itt megint csak a jövedelmezőségen van a hangsúlyt, mert nem rekedhetünk meg a 2,7-4 százalékos szintnél. Az új technológiák révén biztosítani kell a tisztes megélhetést.

– De a termelési költségek folyamatosan nőnek, így viszont nehéz a jövedelmezőség növelése.

– Kétségtelen tény, hogy az input termékek árai folyamatosan emelkednek. Éppen most fejeztem be a takarmány beszerzéséről folytatott tárgyalásokat. Világtendencia, hogy a takarmányárak tartósan emelkednek, jelenleg65 ezer forint egy tonna búza, 70 ezer forint egy tonna kukorica ára, amely árak valószínűleg az aratás után sem fognak lejjebb menni. Fontos, hogy a tógazdaságokban is bevezessük a precíziós gazdálkodást, hogy a méregdrága takarmányokat elfogyasztó halakat ne vigye el a kormorán, a vidra, a gém, a rapsic. A drága búzát ne az ezüst kárász egye meg, hanem a ponty. A termelési költségeket (takarmány, energia, szállítás, stb.), a munkabéreket, a megemelkedett gyógyszerárakat úgy tudjuk megfizetni, hogy, ha tisztességes jövedelem marad a termelők zsebében.

– Mennyire befolyásolja a piac a halárak alakulását?

– Jelentősen. Jelenleg emelkedett a kenyérhal, a ponty ára, ezt azonban a hiány generálta. Téli időszakban sok halat adtunk el az exportpiacokon, de hogy idehaza egész évben folyamatos legyen a minőségi magyar halellátás, ezért az exportot önként korlátoztuk. Őszre sem várható túltermelés, ezért a magasabb árakat továbbra is tartani kell, hogy legyen elegendő bevételük a termelőknek. A piac is segít minket ebben, mert egész Európában nőtt a kereslet az édesvízi hal iránt, s a külpiacon is elfogadták a magasabb árainkat. Egyébként a marketing tevékenységünk arra irányul, hogy a hazai fogyasztást növeljük a hazai előállítású, édesvízi halból, mert sajnos kevés halat eszünk. Azt mondhatom, hogy mind a hazai étkezési, mind a horgászpiacot is ki tudjuk jó minőségű, hazai termelésű hallal szolgálni.

– Végezetül: milyen tervek vannak az érdekképviseleti munka folytatására, a kapcsolatok további erősítésére?

– Magyarország úgy működik, hogy személyes kapcsolatokra van szükség a tekintetben, hogy a döntéshozókkal is megértessük a szándékainkat. Fontos tehát, hogy a döntéshozó politikusokkal együttműködés, párbeszéd jöjjön létre. Szerencsére, ezen a téren nem állunk rosszul, mert a régi-új elnökség tagjai széles körű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Az eddigi eredményeinket is annak köszönhetjük, hogy a döntéshozók befogadták a javaslatainkat. Ezt az utat járjuk tovább. A szakmaközi szervezetben nyáron is folytatódik a munka, több döntéshozóval folyamatosan tárgyalunk, folyik a marketing promóciós eszközök beszerzése, a tagság tájékoztatása, magyarán a szakmai, érdekvédelmi munkában – miként a haltermelésben sem – nincs nyári szünet.

Hajtun György