Agrárgazdasági Hírportál

Fejlesztés

Energetikai korszerűsítés a MATE szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóhelyein

720 millió forint támogatással valósult meg az a beruházás, mellyel csökkenteni lehetett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóépületeinek energiafelhasználását. A szarvasi épületet ünnepélyes szalagátvágással avatták fel Dankó Béla országgyűlési képviselő jelenlétében.

Közzétéve:

Energetikai korszerûsítés a MATE szarvasi, ceglédi és gödöllõi kutatóhelyein
Cikk megosztása:

Mint azt Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora kiemelte, az energiahatékonyság növelésével és a megújuló energiaforrások hasznosításával csökkent az üvegházgázok kibocsátása és a fosszilis energiahordozóktól való függőség is, az Európai Uniós irányelveknek megfelelően.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

„A fenntarthatóság régóta kiemelten fontos szempont az egyetem életében, így a kapcsolódó tudományos és szakmai ismeretek átadására több képzésen is kiemelt hangsúlyt fektetünk, a gyakorlati tapasztalatok megosztására pedig Körforgásos Gazdaságelemző és Tudásközpontot is alapítottunk” – tette hozzá az intézmény vezetője.

A szarvasi épület ünnepélyes átadása alkalmából Dankó Béla országgyűlési képviselő kiemelte, az egyetem és a köré rendeződő intézmények szellemi központot biztosítanak a városnak, ami hozzájárulhat a térség fejlődéséhez és a mezőgazdaságban elengedhetetlen generációváltáshoz is.

Dankó Béla országgyûlési képviselõ

Dankó Béla országgyûlési képviselõ

Hozzátette, a fenntartható fejlődés nemcsak korunk nagy kihívása, de a most átadott energetikai fejlesztések révén az intézmény működtetése is jelentősen gazdaságosabbá válik, ami a város energiahatékonyságát is javítja.

A beruházásban érintett szarvasi Halászati Kutatóintézet (HAKI) laborépületében három hőszivattyú beépítésével korszerűsítették a fűtési rendszert, valamint homlokzatszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével is sokat tettek az energiahatékonyság javításáért.

A Ceglédi Kutatóállomáson 254 millió forint támogatással hőtermelő berendezés- és nyílászárócsere, homlokzati és padlásfödém hőszigetelés, lapostető hőszigetelés, valamint a fűtési szekunder hálózat cseréje, a gödöllői kutatóépületben pedig 304,8 millió forint támogatással homlokzatszigetelés, nyílászárócsere, a lapostető szigetelése és a fűtési rendszer korszerűsítése valósult meg.

A BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. vezetésével sikerrel zárult projekt eredményeként az alábbi indikátorvállalások teljesültek:

  • a középületek éves elsődleges energiafogyasztásának csökkenése: 1.800.000 kWh/év
  • a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség: 356,400 GJ/év
  • az üvegházhatást okozó gázok éves csökkenése: 259 tonna CO2-egyenérték
  • az energiahatékonysági fejlesztések által elért primer energiafelhasználás csökkenés: 6480 GJ/év
  • további kapacitás megújuló energia előállítására: 0,090 MW

A KEHOP-5.2.2-16-2017-00122 azonosítószámú projekt az Európai Unió Kohéziós Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programok Irányító Hatósága támogatásával valósult meg. A projektről bővebb információt a https://www.bmsksport.hu/projekt oldalon olvashatnak. További információ kérhető: kommunikacio@bmsksport.hu

A fotók Balázs Gusztáv felvételei.

Forrás: MATE Médiaközpont

Cikk megosztása: