Baromfiágazat
Kacsa- és lúdállományban is megjelent a madárinfluenza
Két, egymástól független és nagy távolságra lévő Bács-Kiskun megyei telepen, egy pecsenye kacsa törzsállományban és egy hízólúd tartó gazdaságban is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A fertőzést tegnap délután erősítették meg a vizsgálatok, az érintett jászszentlászlói állomány felszámolása már gyanú alapján megtörtént, a császártöltési állományé folyamatban van. Az országos főállatorvos a magas kockázatú megyékben elrendeli a kötelező zártan tartást.
Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenzára utaló tüneteket észleltek hétfőn. A császártöltési, több mint 38 000 pecsenye kacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent. Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullás. Utóbbi tüneteket tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.
Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állomány felszámolását már gyanú alapján megtették, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.
A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat, továbbá a ma zajló V4+4 országos főállatorvosi találkozó résztvevőit szóban is informálta. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih aloldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
A vonuló vadmadarak miatt – ahogy arra október végén, illetve a múlt héten is felhívtuk a figyelmet – a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos. Az általánosan érvényes előírásokon túl a Nébih kockázatértékelése alapján magas kockázatúnak azonosított megyékben a kötelező zártan tartást is elrendeli dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Az érintett területek: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék teljes területe.
Alcím: Elérhető a nemzetközi madárinfluenza-helyzetkép a Nébih honlapján
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2016-os madárinfluenza-járvány óta tematikus aloldalon számol be a vírus terjedésével és megfékezésével kapcsolatos aktualitásokról. A hivatal honlapján mostantól elérhető a nemzetközi madárinfluenza-helyzetkép is. Az itt közölt információk hasznos támpontként szolgálhatnak a hazai baromfitartók számára, hogy nyomon követhessék a betegség terjedési útvonalát, és állományuk védelme érdekében megtehessék a szükséges óvintézkedéseket.
Mint ismeretes, Magyarország 2020. szeptember 8-án visszanyerte az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerinti madárinfluenzamentes besorolását, ez azonban továbbra sem indokolja a járványvédelmi fegyelem lazítását. Kizárólag az előírások maradéktalan betartásával és folyamatos készenléttel lehetséges ugyanis megelőzni, hogy a vírus újra megjelenjen hazánkban.
Kötelező a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat rendelkezéseinek betartása, mely szerint a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni. Sarkalatos pont a szárnyasok és vadon élő madarak találkozási lehetőségének csökkentése, illetve kizárása, mert ezáltal minimalizálható a házi állomány megfertőződésének kockázata.
A nemzetközi madárinfluenza-helyzetkép a madárinfluenza aloldal kiemelt tartalmai között érhető el, a következő linken: https://portal.nebih.gov.hu/-/nemzetkozi-madarinfluenzahelyzet.
Nébih