A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) az idei esztendőben is ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát adományozott a Katolikus Karitásznak, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenlétében. A palántaadományok...
„Az EU klíma- és környezetvédelmi céljaiból adódó kihívások és ezek hatásai a magyar agrárgazdaságra (Európai Zöld Megállapodás)” című tematikus konferenciára szólt a meghívó, amelyet A Gazdálkodás...
Az OTP Bank szerdán tartotta éves közgyűlését. A közgyűlés napirendi pontjainak a megtárgyalása előtt Varga Mihály pénzügyminiszter szólalt fel, majd Csányi Sándor elnök-vezérigazgató számolt be a...
Ki ne emlékezne arra a mozaik szóra, hogy SAPARD? Ezzel a programmal léphettünk be az Európai Uniós tagság megszerzésének „előszobájába”. A SAPARD program végrehajtásakor tapasztalhatta meg...
A NAK mellett működő Állandó Választottbíróság (VB) megalakítását a 2012. évi CXXVI. törvény tette lehetővé. Az idei, májusi kamarai választásokkal a második ciklusát zárja Dr. Mikó...
„A jelenlegi gazdasági környezet néhány vállalkozásnál már a működés fenntarthatóságát veszélyezteti, a beruházások pedig szinte minden szempontból kockázatosabbak lettek, ezért a korábbinál is rugalmasabb pénzügyi megoldásokra...
Annak apropóján kerestük meg Dr. Szűcs István intézetigazgató docenst, hogy 2022 szeptemberében két, eddig a képzési palettán nem szereplő, teljesen új, mondhatni unikális „agráros szakot” indít...
Az új évben immár hagyomány, hogy visszatekintünk az előző év érdekképviseleti tevékenységére. Dr. Németh István, a Magyar Akvakultúra Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke hosszasan sorolta, mi...
Tíz évvel ezelőtt arról adtunk sok-sok hírt, hogy az Európai Bizottság a ketreces tartás jelentős megváltoztatására szólított fel 13 tagországot, köztük Magyarországot is. De az Európai...
Tavaly szeptemberben beszélgettünk Dr. Vajda László agrárdiplomatával, aki tíz év óta a Károli Gáspár Egyetem gazdaságdiplomáciai szakirányú képzésén agrárdiplomáciáról tart órákat. Mivel 2021-ben a gödöllői Magyar...
A KOMETA 99 Zrt. – nevének jelentéséhez híven – az elmúlt évtizedben üstökösként hasított előre, mára viszont az egyik legszebben ragyogó állócsillag a magyar húsipar egén....
Ha valaki jártas a mezőgazdaságban, akkor Dr. Németh Tamást, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját aligha kell bemutatni. Az akadémikus agrokémikus, a talaj nitrogénhatásainak...
A karácsonyi halfogyasztás növelése érdekében tartott közös sajtótájékoztatót az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), és az Agrármarketing Centrum (AMC). A Vámház körúti...
A FELIX Kitchen & Bar-ban a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2021" cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.
Prof. Dr. Urbányi Béla tanár úr a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) innovációért felelős elnökségi tagja, míg civil foglalkozásában az idén február elsejével megalakult...
Az Agrármarketing Centrum (AMC) az agrár, mezőgazdasági termékek esetében indít fogyasztásösztönző marketing kampányt. December 7.-én a krízis helyzetben lévő sertéságazatról tartottak sajtótájékoztatót az Advent Bazilika helyszínén....