Az OTP Bank szerdán tartotta éves közgyűlését. A közgyűlés napirendi pontjainak a megtárgyalása előtt Varga Mihály pénzügyminiszter szólalt fel, majd Csányi Sándor elnök-vezérigazgató számolt be a...
Már több mint 6 ezer kisvállalkozás vezetője igényelte az OTP Banktól a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást. Az elmúlt fél évben néhány esetben már éltek is a döntéshozók...
Az OTP Bank az innováció elkötelezett támogatójaként ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A program keretében a bank az...
Hazánk vezető sertésfeldolgozója, a KOMETA 99 Zrt. zöld kötvényt bocsátott ki 12 milliárd forint névértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) keretében. A cég...
„A jelenlegi gazdasági környezet néhány vállalkozásnál már a működés fenntarthatóságát veszélyezteti, a beruházások pedig szinte minden szempontból kockázatosabbak lettek, ezért a korábbinál is rugalmasabb pénzügyi megoldásokra...
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent.
A jelenleginél legalább 25-30 százalékponttal nagyobb arányban kell feldolgozni a magyar agrártermékeket ahhoz, hogy az élelmiszer-gazdaság nemzetgazdasági súlya és nemzetközi versenyképessége jelentős mértékben erősödjön, és csökkenjenek...
Kiemelten érdeklődnek a Takarékbank ügyfelei az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására október elejétől igényelhető támogatott zöld jelzáloghitel iránt. A bank a takarékossági világnap alkalmából összegezte az...
Míg a gabonatermesztők soha nem látott jó árakon tudják értékesíteni terményeiket, és ezért bizakodva tekintenek előre, addig az állattenyésztési piac egyes szereplőinél jóval nagyobb pesszimizmust tapasztaltak...
A magas önköltség, a szigorodó környezeti követelmények és az alacsony jövedelmezőségű tejfeldolgozás is komoly kihívást jelent a tejágazat számára. Az OTP Agrár szakértőinek termékpálya-elemzése a tejfeldolgozást...
A járványhelyzet nehézségeit az agráriumban is gyors kilábalás követheti, a Vidékfejlesztési Program keretében érkező forrás pedig történelmi lehetőséget jelent – hangzott el az OTP Agrár Derbyn....
Szeptembertől Csejtei Ildikó látja el az OTP Fáy András Alapítvány, valamint az Alapítványhoz tartozó budapesti és nyíregyházi OK Oktatási és Innovációs Központok ügyvezetői feladatait.