Vidékfejlesztés
Közérdek az öntözés fejlesztése
A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a siófoki öntözőrendszer állami átvétele alkalmából.

A természetes csapadékhozamra alapozott termelés mára már egyes növénykultúrák esetében fokozott kockázatot hordoz, így az intenzív mezőgazdasági termelés öntözés nélkül már gyakorlatilag elképzelhetetlen, jelentette ki a tárcavezető.
„Éppen ezért az anyagi támogatások mellett egy jól átlátható jogi szabályozást vezettünk be, s ennek révén elhárultak a hazai mozaikos birtokszerkezetből adódó, a megvalósítást és működtetést akadályozó tényezők. Így átlagosan 5 millió forinttal mérséklődhet 100 hektár termőföld öntözéséhez szükséges előkészítési költség, és 90-120 nappal csökkenhet az előkészítéshez szükséges időtartam is” – jelentette ki Nagy István.
A gazdák a jelenlegi területek dupláján is öntöznének, amihez azonban összefogás kell, ezért jöttek létre az úgynevezett öntözési közösségek. A konstrukció vonzóvá tétele érdekében a magyar állam jelentős előnyöket biztosít számukra, fogalmazott a miniszter. A tárcavezető emlékeztetett, hogy 2020 júniusában ismerték el az első öntözési közösséget, mára már több mint 70 ilyen közösség létezik, és havi szinten további 5-10 új kérelem érkezik be az Agrárminisztériumhoz. A bejelentkezett közösségek összesen több mint 35 ezer hektárt öntöznek, melyből 24 ezer hektár újonnan, a támogatások igénybevételével bevont terület.
A miniszter kitért arra is, hogy az új területek mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a már működő, de a korszerű, biztonságos üzemeltetés érdekében fejlesztést igénylő öntözőrendszerekre. Példaként elmondható, hogy azért vásárolták meg a siófoki öntözőrendszert is, hogy eredményesen és biztonságosan lehessen gyümölcsöt termeszteni a térségben. Az állami tulajdonszerzés ugyanis garanciát jelent a tevékenység biztonságos végzéséhez. Az öntözésbe vont területek bővülése mellett éppoly fontos célkitűzés, hogy a Vidékfejlesztési Program által kimondottan támogatott korszerű, víztakarékos csepegtető technológia segítségével felelősen tudjunk gazdálkodni a vízkészleteinkkel, és mindent megtegyünk a fenntartható vízgazdálkodásért, hangsúlyozta Nagy István.
Forrás AM Sajtó