Hírek az agrárgazdaságról

Borászat

Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinkaszektor fejlesztése, valamint oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében.

Közzétéve:

Cikk megosztása:

Az együttműködés egyik legfőbb célja a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.

A MATE Budai Campusán az „unikális pálinkamester szakirányú továbbképzés” az országban elsőként kínál felsőfokú, munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szaktudást a pálinkakészítés iránt érdeklődők számára.

Gyuricza Csaba rektor elmondta, hogy a végző hallgatók magas szintű technológiai, műszaki, jogi és piaci ismereteket szereznek, amellyel felfedezhetik a pálinka és a gasztronómia, valamint a pálinka és a turizmus házasításában rejlő lehetőségeket, elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait vagy akár saját pálinkafőzdét is menedzselhetnek.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint a megállapodás értelmében a két szervezet együttes erővel, még hatékonyabban dolgozhat a pálinkaszektor fejlesztéséért.

A közös munka biztosítja a jövőben az erjedésipari szakemberek képzését, a szakmai és termelési szövetségek-, hálózatok létrehozását és működtetését, a pálinkákkal kapcsolatos marketing- és szakpolitikai stratégiák fejlesztését, valamint az üzemlátogatások és szakmai gyakorlatok szervezését egyaránt.

fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

(MTI)

Cikk megosztása: