Pályázat - támogatás
Már pályázható az őshonos állatfajták megőrzését segítő támogatás
Pályázhatnak a gazdálkodók az új „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra 2022. január 3. és 2022. január 31. között.

Kárpáti borzderes szarvasmarha
A felhívás célja az alacsony létszámú védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása azok természetes helyén, a fajták hagyományos tartási, takarmányozási körülményei között, jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Az elérhető támogatás mértéke támogatott fajtánként – a korábbi támogatáshoz képest – átlagosan 50 százalékkal nőtt. A kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jén indul és 2024. december 31-ig tart. A támogatáshoz 2023. januárjában is lehet majd csatlakozni, a 2023-ban pályázók számára szintén 2024. december 31-ig tart majd a kötelezettségvállalási időszak, közölte Feldman Zsolt.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy
a támogatható fajták köre az eddigiekhez képest a fekete mangalica sertés, az akhal-teke és a muraközi ló, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarha fajtákkal bővül.
A magyar merinó juhfajta esetén kizárólag az „A” és „a” főtörzskönyvbe sorolt egyedek vonatkozásában lehet támogatási kérelmet benyújtani. A támogatás korábbi években megismert struktúrája megmaradt, tette hozzá Feldman Zsolt.
A pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
Forrás: AM Sajtó