Hírek az agrárgazdaságról

Kárenyhítés

Megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása

Csaknem másfél milliárd forint viharkár-kompenzációban részesül 1600 termelő – közölte Nagy István agrárminiszter.

Közzétéve:

viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása
Cikk megosztása:

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy

a Magyar Államkincstár megkezdte a januári vihar miatt a mezőgazdasági termesztő berendezésekben keletkezett károk részleges kompenzációjának kifizetését. Az Agrárminisztérium döntése alapján egyszeri támogatásban részesülnek azon termelők, akiknek az eszközeit a vihar megrongálta, tönkretette – fűzte hozzá a miniszter.

Hozzátette, hogy a vihar elsősorban a fóliasátrakban, üvegházakban okozott jelentős károkat, de más épületkárok is számottevőek voltak.

Erre a támogatásra kizárólag azok a termelők jogosultak, akiknek bejelentése alapján a károkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba vette és leigazolta. A gazdálkodók az igényeiket március 7-e és 11-e között nyújthatták be, a támogatás mértéke pedig legfeljebb az agrárkamara által leigazolt kár összegének 80 százaléka lehetett – hangsúlyozta Nagy István. A miniszter emlékeztetett, míg a vihar miatt elpusztult vagy károsodott növénykultúra után a kárenyhítési rendszer fizet kompenzációt, addig a nem biztosított termelőeszközökben bekövetkezett jelentős károkat az Agrárminisztérium kompenzálja. A tárcavezető hangsúlyozta, az 1,4 milliárd forint támogatás kifizetése 1.600 zöldségtermesztéssel foglalkozó család megélhetését segíti.

Forrás: AM Sajtó

Cikk megosztása: