Oktatás
Ösztöndíj segíti a MATE pedagógushallgatóit
Idén minden eddiginél több kaposvári pedagógushallgató érdemelte ki a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat. A MATE Neveléstudományi Intézetének 110 gyógypedagógia és 18 tanító szakos hallgatója kapta meg a támogatást.

Négy év alatt több, mint háromszorosára emelkedett a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban részesülő kaposvári pedagógushallgatók száma. Míg 2018-ban 40-en, addig idén összesen 128-an, köztük 110 gyógypedagógus és 18 tanító szakos fiatal érdemelte ki a támogatást.
A Kormány által alapított ösztöndíj célja, hogy motiválja a pedagóguspálya hiányterületeire készülő hallgatókat, egyúttal álláshelyet is biztosít számukra az egyetemi tanulmányok befejezését követően. A programban azok a jó tanulmányi eredményeket elérő pedagógushallgatók vehetnek részt, akik vállalják, hogy a diploma megszerzése után legalább annyi időt töltenek a pályán, mint amennyi ideig a támogatást igénybe veszik.
A 2021/2022. tanévre kiírt felhívásra a MATE 137 pedagógushallgatója nyújtott be pályázatot, közülük 128-an kapták meg az ösztöndíjat.
A MATE és Kaposvári Campus vezetése ezúton szívből gratulál az ösztöndíjasoknak!
Forrás: MATE